A bakancslistámon régóta szerepelt a Bory-vár, de valahogy sosem akarózott összejönni.
Bevallom, Székesfehérvár nem tartozik azok közé a városok közé, ami elsőként eszembe jut, ha úti célt keresek.
Ezen a késő őszi hétvégén azonban jó célpontnak tűnt. Nincs túl messze, ha előző nap esik az eső, akkor is sétálható, és ha itt kap el az eső, mégiscsak bent vagyok a városban :).
Így november első napján vonatra ültem, és irány Székesfehérvár. A fő úti cél pedig most a Bory-vár volt.
Szeretem a várakat, kastélyokat, palotákat, sokat láttam már, kedvelt úti céljaim közé tartoznak.
Ez most ebben a kategóriában egy különleges élmény lett. Elvarázsolt, hogy minden olyan vidám, emberi volt. Nem hatalmas terek, inkább zegzugos épületrészek. Tele élettel, tele az építő és felesége kezenyomával. Sugárzik a falakból, hogy ezek élettel voltak tele, és tényleg saját használatra készült minden.
A kiállítás nagy érdeme, hogy mindenhova be lehet menni, nézni, fel lehet menni, nemcsak egy-egy torony van megnyitva mutatóba. Igazán be lehet járni az épületet. Nem őrzik minden léptünket szigorú őrök, tényleg olyan mintha látogatóban lennénk valakinél.
Ez a pici vár belopta magát a szívembe.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: